ÁLOM OTTHON KEDVEZŐ ÁRON!

Sokan még ma is kerülik az ikerház vásárlását, pedig remek választást nyújthat kedvezőbb áron azoknak, akik inkább családi házat szeretnének lakás helyett. Talán úgy tudnánk a legjobban megfogalmazni, hogy „az ikerház aranyközépút a családi ház és a lakás között”!

 

Az ikerház sok előnyét megőrzi az önálló családi háznak, persze a lakáshoz hasonló hátrányokat is magában rejti, mint például a szomszédhoz nagyon közeli élettér.

 

Azonban manapság az újonnan épülő ikerházak köszönőviszonyban sincsenek a hagyományos régi ikerházakkal. Az igényes kivitelezés mellett ma már úgy épülnek, hogy a lehető leginkább elszeparált módon, külön bejárattal és saját kertrésszel rendelkeznek. Már nem jellemző az élettereket elválasztó fal, ezt váltotta fel például a garázsfalnál való összekötés.

Pinterest

 

Ha szeretné mérsékelni a házvásárlás költségeit remek választás az ikerház!

 

Győrújbaráton épül ez az ikerház, melynek minkét fele eladó. A két ház jól elkülönül egymástól, külön kapubejárattal rendelkeznek, a két épületet egy 40 m2-es fedett tároló fogja összekötni. Az első részén található 94 m2-es ikerházhoz 400 m2-es telek, míg a második 105 m2-es ikerfélhez 1328 m2-es telek tartozik. Az igényes kivitelezés mellett minőségi alapanyagokból épül fel mindkét ingatlan.

Új építésű 94 m2-es ikerház 400 m2-es telekkel

Megnézem az ingatlant

 

Új építésű 105 m2-es ikerház 1328 m2-es telekkel

Megnézem az ingatlant

 

 

Eladná ingatlanát? Segítünk Önnek is!

   


Vissza